Itt a botrány, Orbánék átlépték a vörös vonalat: „nemzeti öntudatot” és a „hazafias nevelést” csempésznének az iskolákba!

Az oktatás stratégiai ágazat, nem véletlen, hogy a politikusok előszeretettel vívnak harcokat ennek ürügyén.

írta Reményik 1925-ben; s miközben az egyház helyzete, a papok közéleti szerepvállalása is terítéken van, azért a szellemi hadállásfoglalás fő terepe inkább az oktatás.

Kádárék elég keményen és az alternatívák letörésével tolták a maguk narratíváját, mégsem sikerült mindenkinek átmosni az agyát. Sőt!

Ezúttal témánk ürügyét a köznevelésben alkalmazott igazgatók képzésének megújulása adja. „Az eddigi kétéves, felsőoktatási intézmény által szervezett, önköltséges pedagógus szakvizsgát is adó közoktatási vezető-képzést a Kormányrendeletben szabályozott keretek között egyéves köznevelési igazgatóképzés váltja fel, amelyet kizárólag az Oktatási Hivatal szervez, ingyenesen.” Ezt a látszólag egyszerűsödő és pénztárcakímélő változást az Eduline.hu, „Magyarország legnagyobb oktatással foglalkozó weboldala”

– így tálalja: „Szakmai hozzáértés helyett politika alapon válogathatnak – ettől tartanak a pedagógus szakszervezetek miután kiderült; intézményvezetői továbbképzésre idén januártól csak azok mehetnek, akiknek az Oktatási Hivatal megengedi.” 

A minden mögött kormányzati elnyomó összeesküvést és a liberálisok kigolyózását szimatoló szakszervezetek persze rögtön saját értelmezési keretet adtak az intézkedésnek. (Soha nem merül fel, hogy valami a jobbítás, a haza üdve, a gyerekek fejlődése stb. érdekében történik, bizonyára azért, mert a balosok tényleg mindig csak a pénzre, haszonra, hátsó szándékokra építenek, és nem hiszik el, hogy valakinek esetleg fontos a haza üdve. 

a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint tehát ez „lehetőséget teremt arra, hogy előzetesen szűrjék a potenciális igazgató-jelölteket, és nem szakmai, hanem politikai vagy megbízhatósági alapon válasszák ki az iskolák vezetésére megfelelőnek talált személyeket.”

De a legszörnyűbb az Eduline tálalásában az – és itt megérkeztünk ahhoz a vádponthoz, ami miatt klaviatúrát ragadtam –, hogy a képzések között

Ezek főként az irodalom és a történelem tantárgyakhoz kapcsolódnak, de a természettudományos tantárgyak körébe is sikerült egyet becsempészni »A jövő három pillére: űrkutatás, atomenergia, energiahatékonyság« elnevezésű képzéssel.”

– kérdés, minek két külön szakszervezet, ha tök ugyanazt mondják mindenről, jobb lenne, ha végre a nemzeti-konzervatív pedagógusokat is képviselné valaki –, Nagy Erzsébet ugyanis emígyen szóla: „Bejött az, amire már korábban is számítani lehetett:

amiket más, komoly szakmai műhely nem indítana.” (Ha minden igaz, ő az a Nagy Erzsébet, aki már évekkel ezelőtt nyugdíjba ment – kihasználva az Orbán-kormánynak a nők számára 40 évnyi munkaviszony után erre lehetőséget adó törvényét –, és azóta aktivistaként többször exponálta magát kormányellenes tüntetéseken.)

„Hazafias lózungok”, valamint degradálóan, idézőjelben emlegetett nemzeti öntudat.

(Hogy az űrkutatással, az atomenergiával és az energiahatékonysággal mi bajuk van, azt egy külön állásfoglalásban kifejthetnék.)

Valóban fontos kérdés, hogy egy ország oktatáspolitikájában miknek legyen elsőbbsége, melyek azok a vitathatatlan értékek – vannak-e egyáltalán? –, amiket a társadalom közösen elfogad, sőt elvár az iskoláktól. 

(amivel végül is a szavazati joggal nem rendelkező kiskorúakat a felnőttek rákényszerítik, hogy reggeltől délutánig üljenek egy padban – még azt is előírva sokszor, ki mellett –, folyamatos ellenőrzéssel, számonkéréssel, olyan szorosan megszabott időbeosztással, amitől a nagykorú munkavállalók jó eséllyel megőrülnének, és felháborodottan menekülnének másik állásba). Egy ország közoktatása dönthet arról, miket tart fontosabbnak, hová teszik a hangsúlyokat, milyen arányban, óraszámban tanítanak különféle tárgyakat.

A gravitáció, a kovalens-kötés és a Pitagorasz-tétel Amerikától Észak-Koreáig, Bangladestől Romániáig, Svájctól Dél-Afrikáig ugyanaz. A humán tudományok ennél sokkal véleményesebbek (hogy csak egészen egyszerű példát említsek, a trianoni békeszerződést egészen másképp taglalja a magyar és a román történetírás), ezért ezeknél a közösség dönti el, milyen irányokat és hangsúlyokat választ. Mindezt a választópolgárok a pártokon, illetve a többségbe kerülő s így kormányt alakító erők által delegált minisztereken keresztül juttatják érvényre.

Itt elérkeztünk a nevelés, illetve a világnézet kérdéséhez.

Fontos-e tehát a hazafias nevelés? 1990-ben, negyvenöt év szocialista nemzetköziség után az első szabadon választott kormány határozottan felvállalta a nemzeti irányt. (Koronás címer, lélekben tizenötmillió magyar stb.) Később azonban a baloldali koalíciók (1994-98, 2002-10) hadat üzentek ennek. Majd a választók pedig nekik;

így másfél évtizede markánsan nemzeti a törvényhozás. A kétezres évek óta mind határozottabban nemzeti irányt követő Fidesz–KDNP mellett ráadásul tizenöt éve ott vannak még a nemzeti radikálisok is (egy darabig Jobbik néven, majd annak meghibbanása után a Mi Hazánk képében).

A demokráciának pedig az az egyik velejárója, hogy

Ebbe pedig beletartozik az is, hogy elvárjuk: gyermekeinket lehetőség szerint olyanok neveljék, akiknek fontosak a „hazafias lózungok”.

***

(A nyitóképen: Nagy Erzsébet; forrás: MTI/Lendvai Péter)